Munkaszüneti nap lesz pénteken a hivatalokban és az egészségügyi ellátásban

Július elseje munkaszüneti nap a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók számára, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok, a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.

További részletek »

Szabó Zsolt: digitálisan és gyorsított eljárásban lehet pályázni hűtőgépcserére

Az Otthon melege programban digitálisan, gyorsított eljárásban lehet pályázni a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, július 4-én az észak-magyarországi régióban nyílik az első pályázati honlap – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

További részletek »

FM: az élelmiszer-áfacsökkentés hatására 43 milliárd forint marad a családoknál jövőre

Az élelmiszerek általános forgalmi adójának mérséklése jövőre összesen 43 milliárd forintot hagy a családoknál, átlagosan 35-40 ezer forintot – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

További részletek »