Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő egészségügyi komplexumot

Blog

Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő életmentő szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) telephelyén pénteken Budapesten.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos újságírók előtt azt mondta, megváltozott Európa és megváltozott a világ, több kockázat van, nagyobb eséllyel alakulhat ki egészségügyi válsághelyzet is ezekben az időkben, és ha nem veszünk ezekről tudomást, nem készülünk fel rá, akkor nem tanúsítunk megfelelő magatartást.

Hozzátette, egy esetleges természeti katasztrófahelyzet vagy egyéb válsághelyzet, például szándékos károkozás, terrormerénylet után lehet szükség a mobil, rövid időn belül telepíthető egészségügyi komplexumra. A mobil egység átmeneti ideig jelentősebb egészségügyi ellátást tud biztosítani.

Magyarországon még nem volt szükség a szükségkórház felállítására, azonban a 2010-es vörösiszap-katasztrófa idején például fürdetősátrakat biztosítottak a helyszínre – ismertette Szentes Tamás.

Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő egészségügyi komplexumot
Mobil orvosi segélyhely az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendõ életmentõ szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexum bemutatásán az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet XVIII. kerületi telephelyén 2016. szeptember 30-án. (Budapest, 2016. szeptember 30., MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A több, egymáshoz kapcsolható sátorban lehetőség van egyszerűbb diagnosztikai beavatkozások, műtétek, vizsgálatok elvégzésére és az esetleges sérültek kezelésére. Külön szeparálható helyiségében pedig a fertőző betegek elkülönítése és külön kezelése oldható meg. A mobil egységhez – amely fűthető – tartozik zuhanyzórész, és az esetlegesen szennyezett ruhanemű megfelelő tárolása is megoldott.

Az EKI feladatai közé tartozik az állami egészségügyi tartalék fenntartása, a készletekkel és az azok tárolására szolgáló ingatlanokkal történő gazdálkodás feladatainak ellátása. Katasztrófa esetére, a katasztrófa-egészségügyi ellátáshoz szükséges gyógyszerek, egészségügyi anyagok, eszközök biztosítása, a szükséges gyógyintézetek létrehozása és működtetése, továbbá a kormány döntése alapján egészségügyi segélyszállítmányok összeállítása.

– Budapest, 2016. szeptember 30., péntek (MTI) –

Kapcsolódó

https://www.hunfoglalo.hu/gazdasag/retvari-a-kormany-tamogatja-a-betoltetlen-haziorvosi-praxisok-potlasat/

https://www.hunfoglalo.hu/eletmod/a-dohanyzo-apa-haromszorosara-noveli-az-asztma-kockazatat-gyermekenel/

https://www.hunfoglalo.hu/gasztronomia/az-asztmagyilkos-cukkini-leves/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük