Orbán: Magyarország és Mongólia a világ sikeres nemzetei közé tartozik

Blog

Magyarország és Mongólia a világ sikeres nemzeteihez tartozik, és mindkét országnak jó oka van arra, hogy fényes jövőt várjon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a mongóliai Ulánbátorban rendezett magyar-mongol üzleti fórumon, hétfőn.

A kormányfő beszédében kiemelte: ma Ázsia és a kontinens országai egyre erősebbek. Magyarországnak sikerült új szociális-gazdasági rendszert kiépítenie, amellyel véget vetett a korábbi mély válságnak, és ma a többi közép-európai országgal együtt az európai növekedés motorjának számít – tette hozzá.

Orbán Viktor közölte: öt miniszterrel és 50 üzletemberrel érkezett az ázsiai országba, ami jól mutatja, hogy Magyarország nagyon érdekelt a közös sikerek elérésében.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar és a mongol nemzetnek más a sorsa, hiszen míg a magyarok új hazát kerestek maguknak és olyan különleges népként élnek Európában, amelynek ott nincs rokona, a mongolok eredeti hazájukban őrzik örökségüket. De mindkét nép Attila népe, és mindkettő sikeres – tette hozzá.

Úgy vélte, a két nép közötti barátságot az is erősíti, hogy mindkét országot olyanok vezetik, akik harcoltak a nemzetük szabadságáért.

Orbán Viktor az eddigi sikerek között említette, hogy már 400 mongol diák végezte tanulmányait Magyarországon, és a jövőben 200 fiatalnak ajánlanak magyar állami ösztöndíjat. Szintén fontos eredmény, hogy magyar mérnökök dolgoztak Mongóliában a vízgazdálkodásban, és magyarok építették azt a biokombinátot, amelynek felújításához most segítséget nyújtanak – emlékeztetett.

Úgy látja, mivel Magyarország nem nagy ország, arra kell összpontosítania, amiben jó, és ilyen a mezőgazdaság, a gyógyszeripar, az IT-szektor, a vízgazdálkodás vagy a mérnöki tevékenység.

Csimedín Szaikhanbileg mongol miniszterelnök hangsúlyozta: Mongóliának nagyon sok az ásványkincse, Magyarország pedig rendelkezik a szükséges technológiával, így a két ország együttműködése nagyon előnyös lehet.

Országa előnyeit sorolva a mongol kormányfő hangoztatta: Mongólia földrajzi elhelyezkedése nagyon jó, közel van a kínai és a távol-keleti piacokhoz, ami hasznos a potenciális befektetőknek. Az országban a demokratikus intézmények stabilitást és kiszámíthatóságot garantálnak, ami az alapja minden beruházásnak – mutatott rá.

Csimedín Szaikhanbileg az ásványkincsek – például a szén és a réz – mellett kiemelte Mongólia 60 milliós állatállományát is, mint mondta, a szabadon tartott állatok húsa jó minőségű terméknek számíthat bármelyik piacon.

Végül a mongol miniszterelnök kijelentette: ideje az előrelépésnek a magyar-mongol kapcsolatokban, és a szorosabb együttműködés mindkét félnek előnyös lehet.

Az üzleti fórumon több együttműködési megállapodást is aláírtak magyar és mongol szervezetek képviselői.

– Ulánbátor, 2016. január 25., hétfő (MTI) –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük