Tizenkétmilliárdos tejipari fejlesztés Debrecenben

Blog

Tizenkétmilliárd forintos beruházással 181 új munkahelyet hoz létre Debrecenben az Alföldi Tej Kft., a munkahelyteremtést 120 millió forinttal támogatja az önkormányzat – közölte a cívisváros polgármestere szombaton a cég helyi telephelyén.

Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: az élelmiszeripar az árbevételt tekintve a hatodik helyen szerepel a városban a 2015-ös 78,5 milliárd forinttal, s nagy foglalkoztatónak számít: a városban működő 92 élelmiszeripari vállalat összesen 3122 embernek ad munkát.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat évi 500 millió forintos beruházás-ösztönző alapot hozott létre, amelyből a 20 millió eurót meghaladó, illetve a kétszáznál több munkahelyet létrehozó beruházásokat támogatják. Ennek alapján kap az Alföldi Tej a fejlesztéshez új munkahelyenként 663 ezer, összesen 120 millió forintot a helyhatóságtól.

Pályázati forrásból felújítják a debreceni tejüzemnek is helyet adó Daniella ipari parkhoz vezető Köntösgát sort is – jelentette be a polgármester. .

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kormány egyedi döntés alapján 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz. A 2018 végére elkészülő fejlesztéssel évi 8500 tonna sajtot és 7000 tonna tejport állítanak majd elő Debrecenben, a jelenlegi évi nettó 43 milliárd forint árbevételük pedig 10-12 milliárddal fog növekedni.

Az Alföldi Tej ezzel az elmúlt évtizedek legnagyobb tejipari beruházását hajtja végre a debreceni üzemében: a vállalatot tulajdonló hazai termelők által megtermelt tej így magasabb feldolgozottsági szinten kerülhet a belföldi és a külföldi piacokra.

Mélykuti Tibor felidézte, hogy az Alföldi Tej Kft.-t 2003-ban alapította 23 hazai, többnyire hajdú-bihari tejtermelő 6,7 millió forintos törzstőkével, az általuk megtermelt tej közös értékesítésére. Az évek során a termelői csoport taglétszáma 102-re bővült, 30 százalékuk egyéni gazdálkodó, vagy őstermelő, a többség társas vállalkozás, és összesen több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak.

A megtermelt tej biztos piacra jutása, illetve a tejtermelés stabil jövője érdekében a vállalat 2005-ben megvásárolta a felszámolás alatt álló székesfehérvári Parmalat üzemet. Az elmúlt 10 év során a termelői kör 7 milliárd forintot fordított az üzem modernizálására, kapacitásbővítésre, innovációra, aminek eredményeként az éves UHT és friss kapacitás 45 millió literről 245 millió literre emelkedett – ismertette a részleteket az ügyvezető hozzátéve: a csoport által termelt 320 millió liter tej azonban ezt a mennyiséget is jelentősen meghaladja, ezért a rendelkezésre álló mennyiség 20 százaléka jelenleg alapanyagként kerül értékesítésre.

A minél magasabb feldolgozottsági szinten történő értékesítés érdekében a vállalat 2015-ben megvásárolta a FrieslandCampina debreceni üzemét, így már második alkalommal került külföldi kézből magyar tulajdonba egy feldolgozó üzem – jegyezte meg.

A feldolgozói kapacitás növelése lehetőséget ad a beszállítói kör bővítésére is: éves szinten további 60 millió liter tejet tudnak majd felvásárolni, még több magyar tejtermelőnek biztosítva a megbízható hazai alapanyag értékesítését. Mindezek eredményeként az országban megtermelt ipari nyerstej több mint 30 százalékát az Alföldi Tej Kft. fogja felvásárolni – jelezte a szakember.

– Debrecen, 2017. március 3., péntek (MTI) –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük