FM: az élelmiszer-áfacsökkentés hatására 43 milliárd forint marad a családoknál jövőre

Blog

Az élelmiszerek általános forgalmi adójának mérséklése jövőre összesen 43 milliárd forintot hagy a családoknál, átlagosan 35-40 ezer forintot – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor közölte: minden családot érint az élelmiszeráfa-csökkentés, de különösen fontos a gyermekes családok, a nyugdíjasok és a kiskeresetűek számára az, hogy a friss tej áfája 18 százalékról 5 százalékra, a tojás és a baromfihús áfája 27-ről 5 százalékra, valamit az éttermi étkezés általános forgalmi adója 27-ről 18 százalékra csökken.

Hozzátette: jövőre az áfacsökkentés hatására a friss tej esetében mintegy 5 milliárd forint, a tojásnál 10,5 milliárd, a baromfihús esetében 19 milliárd forint, az éttermi étkezésnél pedig 8,5 milliárd forint marad a családoknál. Mindez fontos a magyar mező- és élelmiszergazdaság számára is, mivel a terhek könnyebbek lesznek, fehéredik az ágazat, ami munkahelyet és piacot, elsősorban belső piacot jelent – húzta alá a miniszter.

A jövő évi élelmiszeráfa-csökkentést az agrártárca vezetője az ágazat és a minisztérium sikerének mondta, mint hangsúlyozta, a minisztériumban évek óta dolgoznak egy olyan adócsökkentési politikán, amelynek lényege, hogy támogatja a családokat és segíti a mezőgazdasági termelőket is.

Felidézte az élelmiszeráfa-csökkentési folyamat első lépése az áfa mérséklése volt a sertés ágazatban, aminek hatására a kiskereskedelemben 3,9 százalékkal nőtt a sertéshús forgalma. Ez azt mutatja, hogy úgy sikerült csökkenteni az áfát, hogy az árak is csökkentek. Ellentétben az MSZP-kormány korábbi próbálkozásaival tényleges árcsökkenés következett be.

Fazekas Sándor jelezte: ezt a munkát tovább kívánják folytatni, és bíznak abban, ha a magyar gazdaság továbbra is jól teljesít, akkor tovább élelmiszerek áfája is mérsékelhető. Ezek között lehet például a hal, a kenyér és a zöldségfélék is – mondta az MTI kérdésére Fazekas Sándor. Hozzáfűzte: a gazdák és az élelmiszeripar is felkészült arra, hogy a megnövekedett keresletet ki tudják szolgálni. Ha az embereknél több pénz lesz többet tudnak és többet fognak vásárolni – mondta.

– MTI 2016. június 24. –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük