Több mint 200 új munkahelyet létesít 2018 végéig az ITSH Pécsett

Blog

Több mint 200 új munkahelyet létesít 2018 végéig a baranyai megyeszékhelyen az infokommunikációs szektorban tevékenykedő IT Services Hungary (ITSH) Kft., amely 350 millió saját forrásból 1800 négyzetméterrel bővítette pécsi szolgáltató központját.

A cég Nagy Lajos király úti telephelyének új szárnyában kedden tartott sajtótájékoztatón Christopher Wilson, a Deutsche Telekom-csoporthoz tartozó ITSH ügyvezető igazgatója kiemelte: a városban jelenleg dolgozó 540 alkalmazottjuk mellé további 200 szakember felvételét tervezik a jövő év végéig. A vállalat tevékenységeit ismertetve arról beszélt, hogy szakembereik a többi között a „világ legfontosabb hálózatait tervezik”, és kifinomult integrált vállalatirányítási rendszereket (SAP) működtetnek világcégek számára.

Az ITSH ambiciózus munkavállalói számára helyben biztosít karrierlehetőséget és szakmai tapasztalatszerzést – mondta Christopher Wilson. Kitért arra is, hogy a baranyai megyeszékhelyen dolgozó munkatársaik 65 százaléka a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) szerzett diplomát. Egyúttal méltatta a pécsi városvezetéssel, az egyetemmel és a kormányzattal kialakított szoros együttműködést. Hozzátette, hogy vállalatuk Budapesten kívül Debrecenben és Szegeden is jelen van. Az eseményen az MTI megtudta, hogy a fejlesztéssel az ITSH pécsi telephelyein 268 álláshelyet létesített.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón a cég fejlesztésére is utalva hangsúlyozta: a város képes a megyeszékhely képzett fiataljai számára munkahelyet biztosítani. Az ITSH minden tekintetben partner a város újraiparosítását és új gazdasági pályára állítását célzó, 2009-ben indult ambiciózus program megvalósításában – hangoztatta, fontos lépésnek értékelve a cég bővítését. A városvezető felidézte: a 2012-ben Pécsre települt ITSH 130-140 fővel kezdte meg működését a megyeszékhelyen, azóta minden évben gyarapodott a munkavállalók létszáma, egyúttal növekedett a helyigénye.

Az ITSH az MTI érdeklődésére közölte: cégük 2015-ben több mint 50 milliárd, tavaly pedig 55 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el. Adózás előtti eredményük tavalyelőtt 2,3 milliárd, 2016-ban pedig több mint 2,2 milliárd forint volt. Megjegyezték, a Magyarországon több mint 4500 főt foglalkoztató ITSH értékesítési tevékenységet nem folytat. A vállalat szolgáltató központként az anyavállalat által megkötött infokommunikációs üzemeltetési szolgáltatások megvalósításáért felel.

– Pécs, 2017. július 11., kedd (MTI) –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük